Bicajozz.hu magazin [BLOG]

Benzinárstop után biciklire spórolók!
2022.12.06 lett az a dátum, amikor utolért bennünket az elkerülhetetlen. A kormány megszüntette a benzinárstoppot, így innentől kezdve csak a teljes piaci áron tudunk hozzájutni az üzemanyagokhoz. Ez nem kis fejfájást okoz, hiszen így majdnem duplájára emelkedett egy autó tankolásának költsége. Mi vettük a fáradtságot és kiszámoltuk az üzemanyag ársapka eltörlése után, most mennyi idő megspórolni egy kerékpár árát, amennyiben azt kocsi helyett használjuk mindennapi ingázásunkhoz. Hogy miért? Mert láthatóan a hazai inflációs őrületből fakadó problémáinkat saját magunknak kell megoldanunk egyéni szinten.

A bicajos napszemüvegek minden évben egyre méretesek, feltűnőbbek és persze drágábbak is. Annak pedig jele sincs, hogy visszatérnénk a két évtizeddel ezelőtti aprócska műanyagcsíkokra. Ezek a szemüvegek persze nem csupán a divatosságról és cool faktorról szólnak. Komoly kerékpárosok számára egész évben nélkülözhetetlen kiegészítőt jelenteken. Nyáron megszokott okok miatt hordjuk őket. Az UV sugárzás szűrése érdekében, és azért, hogy a felverődő kavicsokat, a szelet és a bogarakat távol tartsák a szemünktől. Na de télen is szükségünk van ezekre?

Közeleg a karácsony és ilyenkor az ajándékvásárlás sokunknak óriási fejtöréssel jár. Néha nem is azért, mert egyszerűen nem vagyunk elég kreatívak, hanem azért, mert a megajándékozandó személynek mindene megvan, ami csak beleférne a keretünkbe. Ha egy kerékpárőrültet szeretnénk megajándékozni, ez a probléma még erősebben fennáll, hiszen ő magának már mindent is megvehetett, kétszer, meg oda-vissza. Na de aggodalomra semmi ok, mivel mindig akadnak aduászok, vagyis kopó-fogyó eszközök, amikre mindig szükség lehet, de a következő sorokban olyan ötleteket is felsorolunk, melyek általánosságban minden kerékpárosnak jól jöhetnek.

A nyár hősei télen születnek! Nem lehet ellazulni az év ezen időszakában sem, vagy csak azért feladni az edzést, mert egy kicsit csíp a hideg. A tél lehet a kerékpáros szezonod vége, de a kezdete is, amikor épp neki látsz a felkészülésnek a következő nyárra. Persze meglehet, ha edzésről beszélünk ez az év legnehezebb időszaka, de akinek a kerékpározás a vérében van, nem szívesen cseréli le ezt a szokást más sportra. Ekkor vagy úgy dönt, hogy félreteszi a kerékpározást és felveszi a lustálkodó, téliálomszerű, kilókat gyűjtögető életstílust, vagy csatlakozik azon hardcore kerékpárosok közé, akiknek nem akadály a fagy, a hóesés, sem a jeges utak.

Persze gyakran megesik, hogy az időjárás keresztülhúzza a terveinket, de ne ijedjünk meg egy kis havazástól sem! Az igazán kemény bicajosokat a tél szüli. Ha elég merészek vagyunk eljátszani a téli kerékpártúra gondolatával, és már elő is készültünk egy menetre, ne csak az időjárásjelentésre hagyatkozzunk. Történhet úgy -és történni is fog-, hogy a „hazug” azt jelzi esőzés várható, mégis, otthon maradva, kémlelve az eget csak azt látjuk, hogy a nap még gúnyolódik is velünk néha elő-elő bújva, mi pedig otthon ragadtunk a csodás időbe. Vízálló felszerelést, jókedvet és merészséget elő, aztán induljon a téli kerékpártúra! Összeszedtük neked mivel készülj és hogyan tervezz egy ilyen hűvös, de mégis szívmelengető kalandot.

A hideg, havas idők közeledtével nem minden kerékpáros hagyja, hogy kétkerekűje nyugodt, békés téliálmot aludjon. Azoknak, akik még ekkor is rá-rá pattannak, számolniuk kell a megváltozott környezeti tényezők szélsőséges hatásaival. Nem csupán a magasabb tapadási szükség az egyedülálló szempont. Ennél sokkal nagyobb problémát jelenthet az utakon megálló csapadék, ami gyakran párosul szennyeződésekkel és sóval. Ezek egyvelege végzetes károkat okozhat a csapágyakban és még a legjobban védett kerékagyakba is beszivároghat, ami így egy újabb tényező az alkatrészek kopásában. A következő sorokban elmondjuk mire figyelj télen a kerekeiddel kapcsolatban és segítünk eldönteni, hogy szükséged lesz idén egy új kerékszettre, vagy sem.

Amikor kerékpárt vásárolunk - legyen az használt, vagy vadonatúj - az első dolgok, amiket szokásunk lecserélnünk, azok a kerekek és a gumiabroncsok. Ez vagy a kopottságuk miatt történik meg, vagy azért, mert egyszerűen nem felelnek meg használati igényeinknek, stílusunknak. (Ha még nem volt velük dolgunk), ekkor merülhet fel először komolyabban a kérdés, hogy megéri tubeless gumiabroncsokra váltani? Természetesen számos előnye van, és régebben hátránya is volt egy ilyen váltásnak, mi pedig szeretnénk ezeket tisztázni, hogy mikor megfogan benned a gondolat, már magad is el tudd dönteni mire van szükséged.

Már nyakunkon az évszakváltással járó szélsőséges időjárás. Szerencsére egyre több esőre számíthatunk, aminek örülnünk is kell, de ha a kerékpárunk nincs felkészítve a sok csapadékra, a következő alkalommal már nem biztos, hogy fülig érő mosollyal fogunk a bicajra pattani. Ha már a saját részünk megvan, a megfelelő meleg és vízálló kerékpáros ruházaton felül a kerékpárunkra is gondoljunk. Egy szuper sárvédő nem csak a ruhánkat, csomagjainkat védi és tartja szárazon, hanem a kerékpár alkatrészeit és a vázát is. Személyes igényeinktől függ milyen kivitelezésű sárvédőt szerzünk be, de ez a kerékpár típusán és rögzítési pontjainak lehetőségein is múlik.

Az őszi kerékpározás rengetegszer kiszámíthatatlan. Már megszokhattuk, hogy verőfényes napsütésben indulunk, de hirtelen eshet eső, havas eső és hó - vagy, ha „szerencsénk” van, még melegebb hőmérséklet és napsütés lep meg bennünket, mint amikor elindultunk. Sőt, egy-egy túrán belül több ilyen helyzettel is találkozhatunk, így nehéz eldönteni, hogy mit vigyünk magunkkal, vegyünk magunkra, vagy tegyünk fel a kerékpárra. Szerencsére nem csak mi küzdünk a szeszélyes időjárás problémájával, hanem minden más kerékpáros is, így persze piaca lett a rengeteg minőségi, őszi szezonra tervezett kerékpáros ruházatoknak, melyek bármilyen időjárás is legyen, helytállnak.

Autóról két kerékre váltok!
Érzed, hogy a testednek több mozgásra, a pénztárcádnak pedig kevesebb üzemanyag vásárlásra lenne szüksége? Régóta érik benned a gondolat, hogy érdemes lenne kipróbálni a kerékpárral munkába járást? Menőnek tartod a kollégáidat, akik bringás szerkóban érkeznek az irodába, ráádásul simán felsétálnak a lépcsőn, míg te kiköpöd a tüdődet? Vagy csak a számok embere vagy? Mi most kiszámoljuk helyetted, hogy mennyi idő alatt térül meg az autódat bringára cserélni, és azzal ingázni minden nap!

Javában tombol a bringás szezon, és időjárás ide-vagy oda, nyáron bizony nem csak a munkába tudsz kétkerékkel elindulni! Magyarországon is számos kerékpáros túraútvonal érhető el, az egészen kezdő, családdal is kipróbálható céloktól az egészen vad, nagy szintkülönbséggel és távolsággal rendelkező útvonalakig. Ha az utóbbiakat kedveled, de az emelkedők bizony feladják a leckét, van egy tippünk számodra: pattanj GIANT pedelec bringára, és hódíts meg minden csúcsot!

A városi kerékpározás, akár munkába közlekedés vagy szabadidős tevékenység céljából, szerencsére Magyarországon is egyre elterjedtebb. Ha a bringás életünket kizárólag városban éljük, ahol aszfaltozott kerékpárutak, magas járdaszegélyek, parkoló autók közötti keskeny sávok jelentik a napi túraútvonalat, mindenképpen érdemes a városi kerékpár márkák közül választani, mert így tudjuk a legtöbbet kihozni magunkból!

Az amerikai Cannondale cég a kerékpáros iparág igazi éllovasának számít technológiai fejlesztésekben. A világon elsőként kezdtek el kísérletezni alumínium és szénszálas vázakkal az acél helyett, így létrehozva díjnyertes kerékpárokat, és alapjaiban megváltoztatva a bringás versenyeket. Mára a kérékpártásgyártásban számtalan területen vannak jelen, mindenhol követve az alap missziójukat: olyan kerékpárokat szeretnének, amelyek jobbá teszik az utazást.

Az Y Velo csapata azt állítja magáról, hogy soha nem nőttek fel, és ezt - a termékeik alapján - alá tudjuk támasztani. Olyan érzékenységgel, ötletekkel és játékos felfogással fordulnak a gyerek közlekedési eszközök felé, hogy nekünk is kedvünk támadna futóbringára pattanni miattuk!

Érdekel a hegyi kerékpározás, de bizonytalan vagy a felszerelést illetően? Szeretnél egy listát, ami alapján bevásárolhatsz, de csak a hasznos és a biztonságod szempontjából elengedhetetlen eszközök érdekelnek? Jól jönne hozzá egy magyarázat is? Mi is ugyanerre gondoltunk! Jöjjön a lista a kezdő mountainbike-os felszerelésről!

Egyszerűen biztonságos - mondja a holland cég, és valóban ez a legfőbb törekvésük. Filozófiájukkal az édesanyákat szólítják meg, és jól érzik egy szülő vágyait: legyen egészséges, legyen biztonságban a gyermek, de közben legyen lehetősége felfedezni a világot! Ehhez kínál rendkívül praktikus és trendi gyereküléseket a Bobike!

A németországi székhelyű cég egy célért fejleszt és gyárt termékeket: protecting people, azaz a legfontosabb küldetésük az emberek védelme szabadidejük eltöltése és a munkájuk elvégzése közben is. Az UVEX két stabil lábon áll: az uvex sports group téli-, kerékpár- és lovassporthoz fejleszt és gyárt sisakokat és szemüvegeket, míg az uvex safety group a munkavédelem területén készít termékeket a biztonság jegyében: bakancsoktól a védőszemüvegeken át a védősisakokig. Nézzük meg, hogy mitől különlegesek az Uvex Sports Group szemüvegei!

"Ahhoz, hogy tudd, hová mész, tudnod kell, hogy honnan jössz" - mondta az 1972 óta működő GT, mikor bemutatta a 2019-es, új fejlesztéseit. Visszatértek a gyökereikhez, bomba erős BMX kínálatot mutattak be, és újjáélesztették ikonikus LTS felfüggesztésüket. Nézzük, mik azok a fejlesztések, amelyek kiemelik a GT-t a MTB és BMX piac többi szereplője közül!

Indul a bringa szezon! Ismerjük az érzést, amikor az első napsugarakkal már szeretnél is kerékpárra pattanni, és összegyűjteni minden lehetséges D vitamint. Ez legtöbbször mit eredményez? Nyikorgó fékek, kerregő váltó, lapos kerekek… Jobb esetben apróbb bosszúság, rossz esetben borulás, sérülés a bringának és a tulajnak is…

A svéd THULE márka 1942 óta elkötelezett támogatója a természet szerelmeseinek, és 1962 óta gyártja az aktív emberek és családok hasznos kiegészítőit. Központi értékeik a természet szeretetéből indultak, a fenntarthatóság, a minőségi alapanyagok felhasználása, és az értékteremtés. Víziójuk az aktív természetjárók és világutazók kiszolgálása, holmijuk praktikus, egyszerű, de nagyszerű tárolásával és szállításával. 2011 óta gyártanak multifunkciós kerékpáros utánfutókat, és 2014 óta termékpalettájuk részei a kerékpáros gyerekülések is. Nézzük meg, hogy mikor, melyiket érdemes választanunk aktív mindennapjainkhoz!

Ha létezik mennyország a kerékpároknak, akkor az biztosan Hollandiában van! A nyugat-európai országok kerékpáros kultúrájánál csak a kerékpáros iparágaik fejlettebbek, és ez Hollandiára is igaz. Az országban, ahol több a bringa, mint a lakos, természetesen a funkcionalitás mellett megjelentek a kerékpár használók esztétikai elvárásai is mind a bringák, mind a kiegészítők terén. Ezekre válaszol a holland Basil cég, amely kiemelkedő a kerékpáros kosarak megálmodásában, és termékeit nálunk is megtalálhatjátok!

A kerékpáros ruházatnak számos előnye van évközben is, de télen válik csak igazán fontossá! Ha elég merészek vagyunk decembertől februárig is tekerni, számolnunk kell azzal, hogy a mínuszokban izzadni fogunk, megfelelő felszerelés nélkül a szél csípni fog, latyakosak leszünk és fagyos hideg vár az utakon.

A téli kerékpározás minden téren megerősít bennünket, télen is! Rengeteg jótékony egészségügyi hatása van annak, ha nem hajtjuk téliálomra a bringánkat.

Nem lehet elég korán kezdeni, vagy épp megszerettetni gyermekeinkkel a bringázás élményét és szabadságát. A szerencséseknek van emléke arról, milyen örömteli utazás volt a szüleink mögött ülni, egy aprócska ülésen és mégis azt érezni, biztonságban vagyunk, bármerre is visznek bennünket.

Biztosan állítjuk, hogy egy igazán közkedvelt és még mindig újnak számító kerékpártípust köszönthetünk gravel néven, de mégis mitől lett belőle ekkora sztár? Olvass tovább és elmondjuk neked, de annyit már előre elárulunk a cikkből: sokoldalú, mint egy svájcibicska.

Megérkeztek az igazi őszi, esős napok, kinek van kedve ilyenkor tekerni? A legtöbb bringa hamarosan lekerül a garázsba, pincébe (legjobb esetben alapos téli felkészítés után!). Ez sok esetben jó megoldás, hiszen esőben, ködben rosszabbak a látási viszonyok, esőben megázunk, mínuszokban pedig nem lesznek hálásak az ízületeink a tekerésért, ráadásul a bringánk is gyorsabban amortizálódik őszi-téli időjárási viszonyok között. OKé, de mi lesz a nyáron nagy nehezen megszerzett fittségünkkel? Ha mégsem szeretnél fél évre elbúcsúzni kedvenc sportolási formádtól, akkor szerezz be egy edzőgörgőt! Van 6 érvünk mellette:

Ha ismered a Lezyne cég kerékpáros kiegészítőit, akkor talán nem kell bemutatnunk ezt a professzionális minőségre törekvő céget. Ha nem hallottál még róluk, akkor itt az ideje, hogy bekerüljenek a látókörödbe a termékeik!

Tudtad, hogy a KRESZ irányjelzés tekintetében van, amikor nem tesz különbséget a járművek között? Tehát, az elindulást, úttestre való ráhajtást bizony kerékpáron is irányjelzéssel kell jelezni.

Akinek bringája van, és szeretné hosszú távon a magáénak tudni a járgányt, annak bizony kerékpár lakatra is szüksége van, ez nem kérdés. A lakatok hatalmas választékában csak a pénztárcánk szab határt a lehetőségeinknek.

Többször írtunk már arról, hogy elkötelezettek vagyunk a kerékpárosok sisakviselése mellett. Kínálatunkban igyekszünk minden árkategóriát képviseltetni, de a szívünket már régen elrabolta a Casco, legtöbbször ezt is ajánljuk a vásárlóinknak.

A Garmin 2003 óta gyárt sportórákat, és ennyi idő alatt sikerült igazán jól kiismerniük a célközönséget, vagyis minket, így ezúttal ötnél jóval több érvünk lenne a márka mellett… De azt senki sem olvasná végig, úgyhogy nézzük a mi kedvenc szempontjainkat, szigorúan 5 pontban!

Ha Te pontosan tudod, hogy mik azok a pedelec kerékpárok, akkor Neked valószínűleg nem kell érveket sorolnunk amellett, hogy miért érdemes kipróbálni őket. Abban az esetben, ha nem ismered ezt a bringa típust, akkor figyelj jól, mert nagyon meggyőzőek tudunk lenni!

Végre itt a jó idő, a korlátozások egyre jobban enyhülnek, itt az ideje kimozdulni! A cél maga az út, ugye? A több hónapnyi bezártság után egy belvárosi séta is jól esik, de érdemes messzebb is elmerészkedni kirándulni, hogy átmozgassuk testünket és feltöltsük lelkünket!

Ha van kerékpár típus, amit mindenki ismer, az a monti. Évtizedek óta örvend népszerűségnek, és mi azt mondjuk: nem véletlenül! Ez egy egészen specifikus bringa kategória, ezért természetesen nem ajánlható bárkinek, de nekünk mégis van 5 érvünk mellette, amit érdemes elolvasnod!

Manapság az okotelefonok helyettesíteni tudják a legtöbb eszközt, amik korábban menőnek számítottak: walkman, discman, digitális fényképezőgèp, GPS az autóban, km óra a biciklin. Nem vitás, hogy egyszerű és praktikus egy készülékben kezelni a fentieket...

Felszaladt a szemöldököd a címet olvasva? Elképzelted magad, ahogy megérkezel a munkába feszülős pólóban, nyeregbetétes nadrágban, és nevetned kell? Pedig hidd el, nem csak a Tour de France-on tesznek jó szolgálatot a professzionális kerékpáros ruhák!

A kérdés, amivel a legtöbbször megkerestek minket: milyen bringát válasszak? Nem mondom, hogy ez a legkönnyebb kérdés, amit kapni szoktunk, de szerencsére nem is megválaszolhatatlan! Mutatjuk!

A statisztikák mögött most is egyéni történetek vannak. Nézzük meg most azt, hogy mit tehetünk egyénileg, miután átestünk a betegségen. Mert itt, most, érdemes észnél lenni, egy könnyed, covid-űző bicikli túra előtt is!

Egyesek felesleges úri hóbortnak tartják, mások szerint túl balesetveszélyes, és vannak, akik esküsznek a futóbicikli jótékony hatásaira. Kinek kell hinni? Kinek kell hinni? Természetesen nekünk!

Ha röviden szeretnénk összefoglalni a jelenlegi globális kerékpáros helyzetet, azt mondanánk, hogy kaotikus. Ha kicsit bővebben: óriási csúszások vannak a gyártásban, szállításban, emiatt sem kész bringát, sem alkatrészt nem könnyű beszerezni jelenleg.

Hello, tavasz! Hello, bringa szezon! Az igazi fanatikusok télen is kerékpárral közlekednek, ráadásul ezt a közlekedési formát mi minden időben ajánljuk, de a nagy többségnél bizony most ébredezik téli álmából a bringa.

Sokszor emlegetjük, sokat írtunk már arról, hogy mennyire fontos a bukósisak használata bicajozás közben. Tapasztalatunk szerint azonban az átlag kerékpáros még mindig nem hordja elégszer, így újra elővesszük a témát. Jöjjön most 5 érvünk a bukósisak mellett.

Mindenkinek más érvei vannak a rendszeres kerékpározás mellett, de egy dologban biztosan egyetértünk: bringázni jó! Mi természetesen a mindennapos kerékpárhasználat lelkes támogatói vagyunk és most összegyűjtöttük, hogy miért érdemes többet tekerni.

A tajvani Giant cèg 1972 óta működik és mára a világ legnagyobb kerékpárgyártójává nőtte ki magát. Európában, Hollandia után Magyarországon nyit gyárat, és a kitűzött, hosszútávú termelési cél egymillió kerékpár évente!

Ha te is a megbízható, időtálló és biztonságos kerékpáros kellékekre szavazol, akkor mutatunk egy márkát, aminek a termékeit érdemes megnézned. Abus. Miért az egyik legmegbízhatóbb márka ez, és mit érdemes tudni a termékeikről? Lássuk!

Ebben a videóban a kerékpáros túrázásról fogok nektek beszélni. Arról, hogy lelkileg, fizikailag hogyan készülj fel és persze, hogy hogyan készítsük fel a kerékpárunkat egy túrára - - » milyen praktikus kiegészítőket vigyünk magunkkal.

Mint azt tudjátok, minden évben szoktak lenni kerékpártúráink. Idén elég sok rendezvénnyel/rendezvényre is készültünk és készülünk nektek. A SzegedBike-Nyugi túra már-már mondhatjuk, hogy hagyomány.


Ebben a videóban a kilométer órákról, vagy más néven a kerékpáros computerekről fogok nektek beszélni. Alapvetően vezeték nélküli és vezetékes, ezen belül analóg és digitális, és végül a GPS alapú kerékpár computereket különböztetünk meg, de a lényeg csak ez után jön.

Sziasztok, ebben a videóban a kerékpár gyerekülésekről fogok nektek beszélni és konkrét márkákkal és típusokkal együtt elmondom, hogy mi melyik kerékpár gyerekülést javasoljuk a különböző felhasználásokra. Kezdjünk is bele.

Most a kerékpárlakatokról fogunk beszélni és azt fogom nektek elmagyarázni, hogy mi a különbség egy lakat és egy másik között. Először viszont néhány mondat arról, hogy hogyan kellene lezárni a kerékpárt [videó].


A mai videóban azt a témát fogjuk feszegetni, hogy miért előnyösebb kerékpárral közlekedni a városban, mint tömegközlekedéssel vagy autóval. Első körben biztos elég nehéz kitalálni, de a kerékpározás egészséges. :)

Futókerékpárral a sikerélmény garantált a kicsiknek, ezért aktuálisan heti témánk a futóbringa lesz és annak fontossága. Sok témakört érintünk, melyekkel minden szülőnek tisztában kell lennie.

Új megjelenésben csillog a SzegedBike. Megújultunk, és emiatt is egyre motiváltabbak vagyunk! Grandiózus terveink vannak a jövőre nézve. Gyere, nézz körül velünk a boltban.

Sziasztok. Ezen a héten a kerékpáros ruházatról fogok nektek beszélni. Arról, hogy miért jobb a kerékpáros ruházatot választani az egyszerű, utcai ruházat helyett bringázás közben.

Webáruházunk továbbra is biztonságosan, gördülékenyen működik. Ezúton tájékoztatunk titeket, hogy a mai napon olvasható állapot alapján a webáruházban leadott rendeléseket, normál módot teljesítjük, fennakadásokat nem tapasztalunk. Működésünk zökkenőmentes.

A mai témánk a kerékpárdefekt és a defekt elleni védekezés lesz. Kétféle rendszer van a kerekeknél: az egyik a belsős, a másik pedig a belső nélküli, vagy tubeless rendszer. Mi most javarészt a belsős rendszerekről fogunk beszélni.

E heti témánk az a cross és a trekking közti különbségek lesznek. A bal oldalon található kerékpár egy trekking, a jobb oldalon pedig egy cross kerékpárt láthattok. Mi fog feltűnni első ránézésre?

E heti témánk a kerékpár karbantartás lesz. Arról fogunk beszélni, hogy miért fontos elvinnetek a 2020-as nyári bicikli szezon előtt a kerékpárotokat szervizeltetni. A mellettem lévő kerékpár iskolapéldája lesz annak, hogy miért fontos az, amiről beszélni fogunk a videóban.
![MTB kerékpárok [alap modellektől a csúcskategóriáig]](https://www.bicajozz.hu/shop_ordered/6092/pic/blog-facebook/mtb-kerekparok.jpg)
E heti témánk a mountainbike kategória lesz, ami az én személyes kedvencem. Többféle MTB bringát hoztam nektek bemutatni, különböző kategóriákból és szintekből. Persze kismillió bringát tudnánk még hozni, de nagyságrendileg ezekkel át tudjuk tekinteni ezt a kategóriát.

E heti témánk a kerékpár otthoni karbantartása lesz. Ezért is ez a rendhagyó helyszín, amit a videón látni fogtok, az otthonom.

Ariel vagyok és az e heti második témánk a világítás és a láthatóság lesz. Első körben két mértékegységről fogunk beszélni, ami a legjellemzőbb ebben a témában.

Én Ariel vagyok és az eheti első témánk a kerékpáros sisakok és a kerékpáros sisak használat lesz. Egy nagyon fontos témakör, ami nekünk egyénként szívügyünk.

Ha te is azok közé tartozol, akik mínusz fokokban már nem pattannak bringára, akkor neked is oda kell figyelned egy-két dologra, mielőtt az első, csábító napsugarak hatására kitolod a garázsból a bringát.

Manapság nagyon kilóg az a sorból, aki nem tud kerékpározni. Mivel épp ezeket a sorokat olvasod, biztosan tisztában vagy vele, miből maradna ki a gyermeked, ha ezt nem tanítanád meg neki. Így hát, ne halogasd a feladatot!

Ha elektromos kerékpárt szeretnél vásárolni, és elkezdesz tájékozódni a témában, hamar belekavarodhatsz. Sok honlapon ugyanis a pedelec és az e-bike szinonimaként használatosak... hibásan...

Régen kimentél sportolni, bicajozni, hazaértél fáradtan, és elégedetten. Maximum azt tudtad nyomon követni, hogy nagyjából hány km-t tettél meg adott idő alatt, és ezt tudtad mérni, hogy idővel ez hogyan alakul.

Ha úgy döntesz, hogy bicajodat nem csak használni szeretnéd, hanem te szeretnéd ápolni és karbantartani is, akkor nem árt, ha utánanézel, milyen termékekre van ehhez szükséged...

Miért jó a teleszkópos bicaj? Előfordult már veled, hogy zötyögősebb terepen mentél, és egy idő után zsibbadni kezdett a kezed, fájni kezdett a csuklód, esetleg a derekad is? Na ezért!

Ha országúti bringás vagy, akkor biztosan találkoztál már, főleg magyar útviszonyok közt a következő problémákkal...

Ha bicajtulajdonos vagy, és használod is – mivel ezt a cikket olvasod, nagy valószínűséggel így van – akkor fontos az is, hogy ne csak a kilométereket rakd a kétkerekűdbe, hanem arra is szánj időt, netán pénzt, hogy átvizsgáld, karbantartsd, ha szükséges, szervizeld azt.

A Giant a világ legnagyobb kerékpárgyártó cége. Évente 6 millió bicajt készítenek, és a folyamat minden egyes része saját házon belül történik, így minden az ellenőrzésük alatt van.

Miért praktikus a gyerekülés? Ha szeretsz bicajozni, akkor sem kell lemondanod róla, ha nemrég bővült a család. Ha már tud stabilan ülni a gyerkőc, akkor elkezdhetsz vele rövidebb távokra menni, hogy szokja.

A sárvédőt sokan nem tartják menőnek egy bicajon. De az még kevésbé vagány, ha úgy szállsz le a bicajról a városban, hogy a felcsapódott sár a nadrágszáradon vagy a kabátodon, esetleg a hátizsákodon landolt.

A GIRO több,mint harminc éve gyárt kerékpáros ruházati cikkeket. Hitvallásuk hogy rendkívül ügyelnek a részletekre és a legapróbb milliméterig pontosan tervezik meg a termékeket, melyeket majd használni fogsz.

Ha még csak most kezdesz ezzel a sportággal ismerkedni, lehet, hogy ezt még nem tudod: A BMX rövidítés a Bike, azaz a kerékpár és a Motor, azaz a motorkerékpár keresztezésére utal. Az 1960-as években nagy divat volt a motorversenyzés.

Ha bicajt veszel, szerezz be hozzá pumpát is! Ha kerékpározol, előbb utóbb szembesülsz azzal, hogy bizony kell egy kerékpárpumpa. És ha utánagondolsz, akkor rájössz, hogy nem is egy kell, hanem legalább kettő.

Mindennapos rövidebb, sokszor magányos tekeréseink sorában üdítő színfolt lehet egy-egy hosszabb bicajos túra. Akár barátokkal, akár családdal, mindenképp izgalmas már maga az előkészületi időszak is.

A sportszemüveg: miért jó, ha ebben tekersz? A kerékpáros szemüveg nem csak egy divatos kiegészítő. Véd a vakító fénytől, a menetszéltől, és attól, hogy a por vagy a kisebb rovarok a szemedbe kerüljenek tekerés közben.

Legutóbbi blog cikkükben a spinning előnyeiről írtunk, most pedig itt egy újabb lehetőség, hogy ne kelljen kimenned a téli mínuszokba, mégse kelljen lemondanod a tekerésről.

Ha szeretnél jó bringát korrekt áron, akkor nem muszáj a tengerentúlon keresgélned. Kis hazánktól nem is messze, Szlovákiában van egy kerékpárgyártó cég, mely épp arra törekszik, hogy a fenti feltételeknek eleget tegyen.

Ha tavasztól őszig rendszeresen mozogsz, bizonyára télre is keresed a megoldásokat. Van, aki a téli hidegben is bicajra pattan. Megfelelő védőfelszereléssel és csúszásmentes gumikkal megoldható persze, de azért akkor sincs melege az embernek.

Ha neked is van kisgyermeked, de még nem vettél futóbiciklit a sajátodnak, lehet, hogy elhűlve figyeled, ahogy a két-három évesek száguldoznak kicsi, színes, pedál nélküli kerékpárokkal.

Akár ajándékba, akár magadnak keresgélsz épp sportórát, lehet, hogy elveszel az egyre növekvő választékban.

A nők mindig szeretnek ajándékot kapni. Nemcsak szülinapra, karácsonyra vagy évfordulóra, de egy-egy apró meglepetés a hétköznapokon is szebbé teszi az életet.

Elemes, tölthető, vagy dinamós a legjobb választás? Látni és látszani, ahogy a KRESZ is előírja! Pontosabban: egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpa és egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával kell felszerelni a kerékpárod.

Első látásra talán azt látod rajta, hogy itt valami hiányzik. A hajtómű és a pedálok… Vagy talán a kerekek túl nagyok? A footbike külseje láttán simán felteheted a kérdést: Apja bicaj, anyja roller, mi az?

Azt mondják, férfiaknak a legnehezebb ajándékot venni. Nők számára megvannak azok a dolgok, amiknek szinte mindig örülnek, a gyerekeknek pedig mindig van kívánságlistája, amit nem is tartanak titokban. De mi a helyzet a férfiakkal?

A roller régebben a gyerekek kiváltsága volt. De ma már egyre kevésbé nézünk furán, akkor is, ha komoly, öltönyös felnőtteket látunk ezzel közlekedni.

Te mit vársz el egy sportórától? Hogy pontosan mérje a teljesítményedet, Hogy mindig tudd, merre jársz? Hogy hosszú ideig ne kelljen feltöltened? Esőben, szélben, forró napsütésben, hózivatarban is kifogástalanul működjön?

Stílusos, egyedi: A cruiser kerékpárok igazi városi cirkálók. Akár öltönyben, kiskosztümben vagy farmerben tekered. Egyszerre retró és elegáns, megjelenése az 1930-as éveket idézi.

Ha imádsz hosszabb bringás túrákra indulni, akkor valószínűleg már megfogalmazódott benned a vágy egy megbízható biciklis computer iránt.

Pár évvel ezelőtt még nagy felháborodást keltett a tárcsafékek megjelenése az országúti versenyek világában. Éles viták alakultak ki a rendszer támogatói és ellenzői között.

A világ kerékpárosabbik felén, vagyis például Amszterdamban vagy Koppenhágában ezer és egy biciklis megoldással találkozhatunk, amelyek itthon még alig elterjedtek. Ez nem csoda, hiszen az ottélők gyakorlatilag naponta használják a biciklit és ebben akár több kisgyerek sem jelent nekik akadályt.

Sokan csak a hétköznapokban, mondjuk munkába, vagy iskolába járáshoz használják a kerékpárt. Sokunknak azonban nem pusztán közlekedési eszköz a bicikli, hanem a sport, az edzés legjobb módja is.

Képzeld el, hogy az ősz utolsó napos hétvégéjén, reggel 7 óra tájban valahol Balatonvilágos alatt hajtod a bringád. Remek tempót mentél idáig és bár még jó sok van hátra az éves Balaton-körből...

Akármilyen bringát is hajtasz szívesen, a gumiválasztás mindenképpen kulcskérdés. Ma már annyiféle méretű, mintázatú ás tapadású gumit szerezhetsz be, hogy nem csodáljuk, ha elbizonytalanodsz a döntés előtt.

Ha meguntad a városi biciklizést, itt az ideje elkezdeni a terepen bringázni. Cikkünkből kiderül, hogyan választhatod ki az ideális mountain bike-ot!

Ha félre akarod tenni a biciklidet a téli szezonra, előtte érdemes alaposan átnézetni és kijavítani rajta, amit kell. A részletekért olvasd el a cikket!

A biciklis gyerekülés kiválasztásakor a kényelem és a biztonság a legfontosabbak. Olvasd el cikkünket a legfontosabb biztonsági szempontokért.

Télen bringázni egyedülálló érzés és nagyon jó edzés. De nem árt felkészülni rá testben és lélekben. A cikkből kiderül, hogyan készülhetsz fel a bringázásra a hideg hónapokban!

Nem csak az a fontos, hogy megvedd a legjobb biciklit, de az is, hogy megfelelően beüzemeltesd azt. Így hosszú garanciára és a dobozból kivéve már teljesen menetkész bringára számíthatsz.

Bár sokan ódzkodnak tőle, a téli biciklizés igenis jó ötlet lehet. A hidegben kerékpározáshoz azonban fel kell szerelkezned a megfelelő ruhadarabokkal. A cikkből kiderül, mik ezek!

Az egészséges, ergonomikus és kényelmes biciklis nyereg mára már nem álom. Olvasd el cikkünket és ismert meg a Selle Royal Scientia nyergeit!

Ha meghozta a nyár a kedved a hosszabb bringás túrákhoz, ideje lehet biciklitárolót nézni az autódra. Vonóhorgos, hátsó ajtós, vagy tetőre szerelhető a legjobb? Döntsd el a cikk alapján!

A megfelelő biciklis gyerekülés kiválasztása nem mindig egyszerű feladat. Olvasd el cikkünket a konzol gyerekülések három előnyéért!

A sisakviselés nem csak azoknak fontos, akik országúton vagy terepen bringáznak. A városi biciklizéshez ugyanilyen fontos a sisak! Cikkünkből megtudhatod, miért.

Hogyan érdemes kiválasztani a megfelelő biciklis hátizsákot? Egy biztos: nem csak a méret számít! A részletekért olvasd el cikkünket.

A Kellys márka évtizedek óta megbízható minőséget kínál a biciklizésben, elérhető áron. Olvasd el cikkünket 2020-as újdonságaikért!

Egy többnapos biciklitúra már elég komoly felkészülést igényel. De mit és hogyan érdemes elpakolni egy ilyen útra? Cikkünkből megtudhatod.
![Ezekkel a kerékpáros újdonságokkal készül a Giant 2020-ban [képekkel]](https://www.bicajozz.hu/shop_ordered/6092/pic/blog-facebook/giant2020.jpg)
A Giant a világ egyik vezető bicikligyártója 2020-ban is elrőrukkol néhány izgalmas újdonsággal. Cikkünkből megismerheted a legjobb bringás újításokat!

A téli hónapokra sokan félreteszik a biciklijüket. Ez előtt azonban érdemes elvégezni néhány alap karbantartási munkát. A részletekért olvasd el a cikket!

Van néhány város a világon, ahol a biciklisek igazán otthon érezhetik magukat. Ahol bringautakat és városi bringákat láthatsz mindenütt. Cikkünkből kiderül, mely városok ezek!

Előző cikkünkben már bemutattunk pár kerékpáros túraútvonalat Szeged és környékéről, most következzen pár újabb útvonal.

Mielőtt hosszabb biciklis kirándulásra indulsz, érdemes pár dolgot tüzetesen ellenőrizni. Olvasd el cikkünket a biztonságos bringás kirándulásért!

Egy hátizsáknál sokoldalúbb kiegészítő nincs. Bevásárlás, egynapos túra vagy hegymászás – a Deuter modelljei mindenben hű társaid lesznek.

A gyerekek közlekedésében a biztonság a legfontosabb szempont. Minél előbb tanítod meg a KRESZ szabályokat a gyerekeidnek, annál jobb! Tippjeinkért olvasd el cikkünket.

A legtöbb bringatulajdonos rémálma, hogy az utcára kilépve nem találja a biciklitárolóhoz vagy a villanyoszlophoz rögzített kerékpárját. Volt-nincs.

Még javában tart a vakáció, ám lassan, de annál biztosabban elérkezik az iskolakezdés ideje. Ha csemeténk már egyedül jár suliba, az őszi időszakban kiváló megoldás lehet a közlekedésre a kerékpározás.

Sokan még mindig idegenkednek a városi biciklizéstől, pedig bringával munkába járni számos előnnyel jár. Cikkünkből kiderül, miért imádják a pasik a városi kerékpárokat.

Ha a család legkisebb tagjával indulnál bicikliútra, szükség lesz egy gyerekülésre. Cikkünkből megtudhatod, hogyan érdemes kiválasztani a kerékpáros gyerekülést.

Nyáron előkerülnek a színes és stílusos ruhák és éppen így a szép és stílusos biciklik is. Olvasd el tippjeinket a legjobb városi bringákhoz!

Az elektromos roller az egyik legsokoldalúbb, környezetbarát közlekedési eszköz, amit csak használhatsz a városban. Olvasd el a cikket az elektromos roller előnyeiért!

A szemüveg az egyik legfontosabb biciklis kiegészítő, mert védi a szemed a káros UV-sugárzástól és a fizikai sérülésektől is. Ebben a cikkben megnézzük, milyen kategóriájú szemcsik vannak a piacon.

Itt a nyár, elő a rollerrel! Persze itt is fontos a biztonság és a megfelelő felszerelés, főleg a gyerekeknek. Olvasd el cikkünket a legfontosabb gyerek rolleres védőfelszerelésekről!

Végre itt a nyár, ami annyit jelent, hogy már sötétedés után sem kell a kormányhoz fagyva biciklizned vagy rollerezned. Délutáni sütögetés a Duna-parton, vagy éjszakába nyúló strandolás a Balatonon – ezek után külön élmény hazahajtani a meleg nyári éjszakában.

Az okos- és sportórák, illetve aktivitásmérők ma már hihetetlen népszerűségnek örvendenek. Teljes joggal – egy ilyen kütyü nagyon sokat dobhat az edzésen, de akár egy egyszerű biciklis hazaúton is.

Sokan valószínűleg nem tudják, hogy a Bicajozz.hu központja nem máshol van, mint Szegeden. Ahol a fizikai üzletünk is, a SzegedBike található. Ezért szeretnénk bemutatni “kisvárosunk” nevezetességeit és a környékbeli kiránduló helyeit. Adunk néhány tippet, ahova bringával mindenképp érdemes ellátogatni.

Nemrég bemutattuk már a cyclocross kerékpárokat és előnyeit. A gravel bringák egy hasonló igényt hivatottak kielégíteni, de közben a versenybringás kompromisszumok elhagyásával teszi mindezt. Nézzük át együtt egy sztorin keresztül milyen plusz előnyöket hozhat az életedbe egy gravel .

Van, amikor nem szívesen vinnél magaddal egy egész hátizsákot, még egy kisebbet sem. Vagy egyáltalán, jó párszor előfordul, hogy valami gyorsan kell, nem szeretnél megállni és lekapni a hátadról a táskát, hogy hirtelen előkotord. Ilyen alkalmakra és helyzetekre lehet kiváló lehetőség a biciklin elhelyezni ilyen-olyan táskákat, amik kézközelben vannak.

Országúti bringa van alattad, azt is szereted, de néha olyan hívogató egy poros ösvény a fák között, hogy legszívesebben behajtanál? Van egy bicaj, amit pont erre találtak ki. Sőt, rengeteget versenyeznek is vele. Bemutatjuk a Cyclocross kerékpárokat, az országúti bőrbe bújt, monti képességekkel is megáldott bringákat.

Egy hosszabb kerékpárút közben bármikor változhat az időjárás, egész hektikusan, gondolj csak az elmúlt két hétre. Ha nem akarod az öklöd rázni az ég felé, jobb, ha többféle öltözékkel és kiegészítővel készülsz a kerékpáros túrákra. Összeállítottunk háromféle csomagot az ajánlott eszközökből és kiegészítőkből nektek. Egyet a minimalistáknak, egyet azoknak, akik az átlagos felkészültségre esküsznek, és egyet azoknak, akik az egyenlítőtől a sarkkörig akarnak tekerni.

Egy jó biciklis sisak három fő funkciót tölt be, amelyek közül a legfontosabb a fejed védelme a sérülésektől. A második, hogy mindezt úgy tegye, hogy ne forrjon fel az agyvized a napsütésben, tehát lehetőleg szellőzzön is. A harmadik, hogy mindezt tegye úgy, hogy esztétikusan nézzen ki. Ezeket járjuk most körül, hogy ha választás előtt állsz, megtaláld a neked kedves sisakot.

A Tour de France a világ legismertebb bicikliversenye, amire csak a legrátermettebb versenyzők kerülhetnek be a világ minden tájáról. 1993 óta azonban az amatőr bicikliseknek is lehetőséget adnak arra, hogy belekóstoljanak a Tour de France-életérzésbe és így évről évre új távon mérettethetik meg magukat a l'Étape du Tour keretében. Idén egy szerencsés magyar ingyen juthat ki a nemzetközi versenyre a We Love Cycling kerékpáros magazinnak köszönhetően.

A biciklis szemüvegek jópár extra funkcióval bírnak a hagyományos napszemüvegek helyett. Néhányat csak jobban csinálnak, mint hagyományos társaik, de több olyan képességük is van, ami sokat dobhat egy bringás utazás minőségén, és amit a „sima” szemüvegektől nem kapsz meg. Most végigvesszük ezeket, és a végén tippeket is adunk a választáshoz.

Hacsak nem a sakri boltig tekersz alkalmanként bicajjal, akkor te is tudod, a bringázás rendesen igénybe tudja venni a szervezetet. A tested ilyenkor többnyire izzadással reagál. Nem mindegy, hogy ez az izzadtság gyorsan megszárad, vagy a rádtapadt ruhával együtt irritál minden méteren, és “megajándékoz” egy megfázással másnap. Ha társasággal kirándulsz akkor az sem mindegy a többiek orra mit érez felőled egy hosszabb táv után.

Alkalmanként jó lehet, ha a ledöntött hátsó üléseken viszed a bicajt (már ha épp ledönthető a kocsié). Cserébe elfoglal MINDEN helyet, jórészt még az utasokét is. De miközben betornázod, legalább össze is koszolhat valamit, és a kormánnyal ki-be pakolásnál le lehet verni kiálló alkatrészeket. Nézzük meg inkább, mik a praktikus eszközei az utaztatásnak, ha magaddal vinnél egy, vagy több bringát:

Egy biciklis kirándulás már csak a tekerés közben látott táj miatt élvezetes, de ha közbeiktatsz egy pikniket, vagy több napos útra mész, még nagyobb az élmény. Ennek a kellékeit legkényelmeseben a hátadon viheted magaddal. Nem mindegy azonban, hogy milyen hátizsákot viszel magaddal

A kerékpár kényelmes, élhető, és gyors közelkedési forma, és sportnak sem utolsó. Hogy miért írtuk le ezt a sablon mondatot? Mert a pedelec bringa ebből mindent megfejel mégegy szinttel. Kényelmesebb, élhetőbb, gyorsabb, sportoláshoz is tud újat mutatni, és ugyanolyan szabad maradsz vele, mint egy „sima” bringával. Jöjjenek a részletek.

Biciklivel a haladásod többnyire azon múlik, hogy a pedálokat mennyire tekered. A pedálokat taposó lábadon viszont nem mindegy milyen cipőt hordasz. Ha nagyobb távokra vagy fárasztóbb utakra készülsz két keréken, akkor van 5 igazán erős érvünk, hogy miért érdemes valamilyen kerékpáros cipőre váltanod.

A nyár nem telhet el a hazai bringás rendezvények nélkül, amik fergeteges hangulatot teremtenek a helyszínen. Most kiválasztottuk néhányat, amiket kár lenne kihagynod!

A biciklizés nem hiába az egyik legkedveltebb aktív kikapcsolódás. Csak egy szuper vasparipa kell hozzá, és máris indulhat a tekerés! Az élmény egyedül sem rossz, de kétségkívül akkor az igazi, ha van kivel megosztani.

A tavaszi időjárás sok meglepetést tartogat. Lehet, hogy úgy tűnik, minden adott egy kellemes bringázáshoz, de a hirtelen feltámadt szél és néhány kósza felhő is keresztülhúzhatja a számításaidat. Szorult helyzetedben csak az menthet meg, ha indulás előtt jól válogatod össze a ruháidat, és minden fontos holmit magaddal viszel.

A biciklizés a kisgyermekek számára is sok örömteli élményt nyújt. Mielőtt azonban fel tudnának pattanni a felnőtt biciklik lekicsinyített változataira, előbb meg kell tanulniuk a tekerés minden csínját-bínját.

A biciklizár egy alapvető biztonsági eszköz, ami nélkül ne indulj el! Még akkor sem, ha csak két percre ugrasz be valahova, és közben rálátásod van a kint hagyott járgányra. Egy gyakorlott biciklitolvajnak kb. 1-2 perc is elég a zárszerkezet feltöréséhez.

Felelősségteljes szülőként bizonyára számodra is nagyon fontos, hogy a kisgyermeked mindig a lehető legnagyobb biztonságban legyen. Ez azonban még nem ok arra, hogy ne ültesd fel magad mellé a biciklire, ha betekersz a városba vagy teszel pár kört az egyik közeli parkban.

Ha a túrázás szó hallatán azonnal elkap a vágy, hogy rápattanj a szeretett biciklidre, és útba ejts néhány igazán különleges tájegységet, akkor ne felejtsd otthon a csomagtartó táskát se! Hidd el, ha magaddal viszed az útra, akkor sokkal több örömben lesz részed!

A cross-, és a trekking kerékpár édestestvérek, csak a cross a könnyűsúlyú, míg a trekkingen „van mit fogni”. Melyik legyen a te paripád?

A női és férfi verzióban kapható különleges kerékpáros surranókkal hatékonyabban és gyorsabban tekerhetsz, mint valaha, így akár dobogós versenyhelyezésekhez is segíthetnek. (Persze bevetheted őket túrára és városi ejtőzésre is, ha nem éremre, „csak” élményre hajtasz.)

A defektmentesítő használatának legnagyobb előnye, hogy nem kell állandóan attól rettegned, hogy kilyukad a gumid. Te csak tekerj nyugodtan, nekünk a defekt megelőzésére, és az orvoslására is van jó megoldásunk.

Te is álmodoztál már arról, hogy milyen jó volna egy kicsit kikapcsolódni ebben a rohanó világban? Egy biciklitúra kiszakít a mindennapok forgatagából, oldja a stresszt, és remek időtöltés akár egyedül, a barátaiddal, vagy a családoddal kezded el szelni a kilométereket.

A mai gyerekekre mindig sok a panasz azzal kapcsolatban, hogy túl sok időt töltenek a digitális eszközeik előtt, ám egy nagyszerű ajándék a húsvét ikonikus nyuszijától még megmentheti a helyzetet. Tojás helyett itt a kerékpár, ami biztosan nem hizlal, és még ki is csalja őt a friss levegőre.

Hiába is gondoljuk azt, hogy a gyermekünk már magabiztosan tud kerékpározni, és így nem érheti baj: az ördög sosem alszik. Elég, ha csak egy kicsit figyelmetlenebb a szokásosnál, vagy épp a közlekedés más szereplői hibáznak, máris borul a terv.

A futóbicikli nagyszerű eszköz arra, hogy a gyerek később sokkal könnyebben tanuljon meg pedálozni igazi bicajon.

Mivel a te felelősséged, hogy a gyerkőc kerékpáros ülésben, utánfutóban, vagy a saját maga bicaján tekerve hordja a sisakot, biztosan jól jön pár tipp, amik megszerettetik vele a sisakot. Igen, ultra fontos, hogy azt érezze, nem égő viselni.

Mivel a legjobbat akarjuk a gyermekünknek, nem a csomagtartóra ültetjük. Főleg, amíg kicsi, hiszen rendkívül balesetveszélyes tud lenni. Azon viszont szokott menni a dilemma, hogy előre, vagy hátra volna jobb tenni az ülést. Mutatjuk a variációkat!

A német Casco márka híres a funkcionalitásáról és a gyönyörű kialakításáról. A Casco prémium kerékpáros sisakjai simán kenterbe vágják a gagyi modelleket, és nem csak árban, hanem bizony felszereltségben, és minőségben is.

Sokan úgy vannak vele, hogy inkább otthon megbütykölik tavasszal a bringát, és egy fillért sem áldoznak szervizre. Ámde általában közülük kerülnek ki azok is, akik lógó orral tolják be a járgányukat egy kis átnézésre.

Ha gyakran szeled az utakat, akkor a defektvédelemmel ellátott külső gumi sokkal jobb, biztonságosabb és tartósabb megoldás lesz a számodra, mint a különböző defektgátló eszközök.

Ha egy hosszas nyaralásra, vagy épp versenyre indulsz, érdemes magaddal vinned a kerékpárt a saját autódon, kerékpártartón. Így mindig szemmel tudod tartani. Ám nem mindegy, hogy milyen tartót veszel az autódra. Mutatjuk az egyes típusok előnyeit, és hátrányait.

Ha számodra is tavasszal kezdődik a kerékpáros szezon, akkor lassan itt az ideje a tettek, azaz a szerviz mezejére lépned. Oké, néhány dolgot te is meg tudsz csinálni, de miért ne bíznád szakavatott kezekre a bicód, hiszen ez sokkal biztonságosabb, és persze ízületkímélőbb módszer is a számodra?

Ha a barátnőd, feleséged, havernőd, kedves kolléganőd szeret bicajozni, akkor máris megvannak a mentőötleteink nőnapra. Olyan apróságok ezek, amelyekkel valóban megörvendeztetheted őt.

Először is leszögeznénk, hogy ha országúti kerékpározásra adtad a fejed, akkor igenis dukál neked egy road típusú kerékpáros cipő. Ne spórold meg, mert a teljesítményed, és a lábad fogja bánni.

A moutain bike-os cipődben versenyezhetsz ezerrel, de ha úgy tetszik, a hétköznapi tekeréseidhez is használhatod. Természetesen nagyban befolyásolja a teljesítményedet, ezért állj meg mellette kérlek egy blogbejegyzés erejéig.

Megsúgunk egy titkot: szerelmednek telitalálat lesz Valentin-napra egy bringás szerkó! Mielőtt a szívedhez kapnál, hogy ugyan milyen ajándék ez, gondold át még egyszer: gondoskodásod méltó jelképe egy kerékpáros kiegészítő.

Először is nézzük, mi is a mountain bike tulajdonképpen. A monti egy masszív kerékpárcsoda, melynek az egész felépítése olyan, hogy lehessen vele szelni a terepet. Sokan szeretik, így nem csoda, hogy ez az egyik legelterjedtebb bringafajta.

Kinézel az ablakon, és azt látod, hogy esik. Már megint. A bicajod a tárolóban marad. Következő alkalommal a szél fúj nagyon, aztán a mínuszok repkednek. A bringád már alig emlékszik rád, és kezd megsértődni.
